Kérlek mutasd be magad
Suták Benedek vagyok, mindig is volt egyfajta művészi hajlamom, kicsiként sokat rajzoltam, alkottam, ennek ellenére műszaki pályán indultam el a gimnázium után és gépészmérnökként szereztem diplomát. Az egyetem elvégzése mégsem okozott katarzis érzést, nem éreztem, hogy valami jó felé haladnék ezzel. A 3D modellezéssel is az egyetemen találkoztam és AutoDesk Inventor nevű programban készítettem a szakdolgozatomat. Talán ez volt a legélvezetesebb része az egész munkának. Alkotni valamit, azelőtt megnézni, hogy valami működik-e kialakításban, hogy legyártanánk.

Hogyan találtál rá a Blenderre?
Tudtam, hogy ilyen vonalon kell elinduljak és gondoltam kibővítem a repertoáromat egy szabadabb, nem műszaki használatra szánt programmal. Rátaláltam a Blenderre, majd miután 2 hónapig csak megnyitottam a tutorial videókat, de meg se néztem, eldöntöttem, hogy befizetek egy tanfolyamra.

Milyenek voltak a benyomásaid?
Maga a tanfolyam baromi intenzív. De komolyan. 8 óra tömény odafigyelés és jegyzetelés, gyakorlati példákkal. Emlékszem, amikor először kellett egy asztalt létrehozni, milyen döcögősen ment, aztán mégis megalkottam egy teljes űrkabint, szkafanderrel, csövekkel, meg mindennel. A Blender teljesen más gondolkodást kívánt, mint egy műszaki 3D modellező program, annyival több a lehetőség és erre a tanfolyam elvégzése utána sikerült csak rájönnöm.
Azért, mert elvégzi valaki ezt a tanfolyamot nem lesz profi és nem kap azonnal állást a szakmában, rengeteget kell gyakorolnia, de minden eszközt megkap, hogy boldogulhasson. Könnyebben kiszűröd az interneten kapott információkat, hamarabb rájössz egy videó kell-e neked vagy sem.

Hogyan tovább, mik a terveid a jövőre nézve?
A tanfolyam után elég nyilvánvalóvá vált számomra, hogy ebben szeretnék elhelyezkedni, szóval első lépésként kiegészítem a tudásomat különböző ismeretekkel, vektorgafikus programok, színmenedzsment, hogy kihozhassam a jövőbeli munkáimból a maximumot, majd keresek egy irányt, amivel szívesen foglalkoznék. Még nem látom, hogy épül majd fel az egész, de egy biztos, hogy rettentően élvezem, szóval a motiváció megvan.
Örülök, hogy rátaláltam a tanfolyamra és tényleg bátran ajánlom annak, aki el tudja képzelni magát a szakmában, vagy érdekli a téma. Nekem rengeteget segített elindulni. Mindenesetre nem youtube tutorialokat nézegetek pár hónap elteltével, hanem projecteken gondolkodok és alkotok.

Köszönjük!

A 3D tanfolyamok szombatonként 9-17 óráig tartanak, Maximum 4 fős csoportokban, gépeket biztosítunk!
Valamint ajándékba adunk 3D nyomtatás kurzust is! (3D nyomtatás alapok, Cura program használata, nyomtatás Ender gépen)
Várjuk jelentkezésed!